2013. január 30., szerda

Hírek: BLACK FLAG reunion 2013!


 Január 25.-én bejelentette Greg Ginn és a Black Flag, hogy 2013-ban újra színpadra állnak és tervben, van egy új lemez is.


2013. január 29., kedd

„Olvasónk írta”: Új Hatebreed lemez, kritikája olvasónktól!


„Olvasónk írta”: Új Hatebreed lemez, kritikája olvasónktól!

Ahogyan azt Szerkeszd Te is a Stereo Vs. Mono” hirdetményünkön belül említettük, az mellett hogy szerkesztő társat keresünk, szívesen fogadjuk olvasóink által megírt, kis, rövid cikkek, irományokat és ha publikusnak találjuk közzé tesszük, Mi az oldalunkon.
Érkezett hozzánk egy levél és egyben egy cikk, amiben Winter Oszkár, ad információt az újonnan megjelent Hatebreed album a „The Divinty Of Purpose” –ról, valamint kisebb kritikával illeti az anyagot, afféle saját szava-járása szerint. A következőkben ezt olvashatjátok.
Az fontos megemlítetni, hogy Mi is készítettünk egy anyagot az idei Hatebreed albumról, amit január 22.-én közzé is tettünk nektek, ez persze a nem hivatalos megjelenése volt az albumnak, de mi hamar megtaláltuk és meg is hallgattunk, ugye a hivatalos európai megjelenés január 29.-ére lett kitűzve.
 A mi véleményünket is elolvashatod ha IDE kattintasz.

De akkor jöjjön egy cikk amit Winter Oszkár, olvasónk írt és az Ő szemszögéből is láthatod a Hatebreed, „The Divinty Of Purpose” album kritikáját és véleményét.

Boldog Születésnapot, TOMMY RAMONE!


 Ma ünnepli 61. születésnapját Erdélyi Tamás az,az Tommy Ramone.

2013. január 24., csütörtök

WOK interjú!


 Pár hete megkritizáltuk a Wok, „Rice Of The Sumo Fighters” kislemezét, most meg fel keresetük Őket pofátlanul, hogy interjút készítsünk velük. A srácok jó fejek voltak és válaszoltak, egy-két általunk feltett rutin kérdésre, amiből sok dolgot megtudtok a győri rock/punk trió létéről és közel jövőbeni terveiről!

A kérdéseket Dani tette fel, amire RP, Tomi, Páki válaszolt is. Ezeket olvashatjátok a következőkben.



2013. január 22., kedd

Megérkezett: Itt a várva, várt Hatebreed új kiadványa a „The Divinty Of Purpose”!


 A kiadvány hivatalos megjelenése január 29-ike lett volna, de már tegnaptól, hozzá juthattunk és meghallgathatjuk a Hatebreed idei kiadványát a „The Divinty Of Purpose”-t, amit cikkünk alatt linkekre rá kattintva Tied is lehet. 


Visszatekintő: Több mint három hónapja van STEREO VS. MONO – Összegezzük az eddig látottakat!


Vissza tekintünk a Stereo Vs. Mono Hardcore/Punk/Metal/Alternativ Zenei Blogznie, eddigi legnépszerűbb bejegyzéseire, valamint fejethajtva megköszönjük nektek, az eddigi több mint három hónapot. 


2013. január 21., hétfő

Videó/Hírek: TURNSTILE, új videó, közelgő lemez!


Videó/Hírek: TURNSTILE, új videó, közelgő lemez!

Egy héttel ezelőtt látott napvilágot a Turnstile új videója, ami a „Canned Heat”.

2013. január 19., szombat

HYBRID REALITY – Infinity (EP) 2013 – Lemezkritika & Interjú, Kulutácz „Len” Endrével!



Idén megjelent a Hybrid Reality kislemeze, ami „I.N.F.I.N.T.Y.”. Elcsíptük a „zenekar” egyedülálló tagját Kulutácz „Len” Endrét, aki nem mellesleg a BlackBird Music Blog megalakítója is egyben.  Faggadtuk egy kicsit a kis lemezről, valamint projectjétől. A következőkben erről olvashattok részletesebben.

2013. január 16., szerda

Videó: Új videóval jelentkezett a THE IDORU – „Idoru must be destroyed” klip premier, valamint új album!



Ahogy azt már lehetett tudni a mai nap folyamán 16:00-kor nyilvánosságra hozta új videóját a THE IDORU zenekar. Valamint meghallgathatod a "Time Special Edition" új hanganyagot is.


Hírek/Érdekességek: „A punk zenész és a gördeszkás, közös munkája!”


„A punk zenész és a gördeszkás, közös munkája!”

 Több punk zenével foglalkozó oldal, közölte le a hírt, hogy Greg Ginn akit többek között a legendás Black Flag hardcore punk zenekar gitárosaként, valamint az SST Records megalapítója ként ismerhetünk, magához karolta Mike Vallely-t akit Amerikában a legendás és profi gördeszkások között emlegetnek, azt a Mike Vallely-t aki a punk zene terén is jártas, valamint már színészi képességeiről is mutatott tanúbizonyságot. E két ember közös munkássága a GOOD FOR YOU zenekar.

Hírek/Bemutató: NORMS – egy banda Budapestről, idei demóval.


 Megérkezett a NORMS zenekar hardcore punk formáció Budapestről, valamint elérhető a demójuk is.


2013. január 15., kedd

Koncertbeszámoló: THIS IS OUR CASTLE II. @ Győr, Youth Violence, Fuck Like Bunnies, Wasted Struggle!



Villany gitár, fenékmutogatás, cipők a magasban, gyors heavy, erőszakos punk zene, dallamos-éneklős rock, valamint pokoli punk,sátáncore. Az-az a THIS IS OUR CASTLE második alkalommal megrendezésre kerülő bulin ott voltunk Győrben, erről olvashattok, egy pár sort a mi szemszögünkből.

Második alkalommal, nyert megrendezést a This is Our Castle elnevezésű koncert sorozat, ami Győrben került megrendezésre és helyi underground kocsma utolsó, záró bulija volt. De amit az arra felé köröző, urbán legendákból hallhattuk a hely talán még sem zárja be kis faajtaját.

STEREO VS. MONO a Facebook-on - Interaktív oldal

STEREO VS. MONO - hardcore/punk/metal/alternativ Magazin & Blogzine Portal fent van a Facebook-on is!

2013. január 9., szerda

Hírek/Lemezkritika: TOUCHÉ AMORÉ – PIANOS BECOME THE TEETH Split 2013!


 Tegnapi nap folyamán megjelent a kaliforniai Touché Amoré, valamint a baltimore-i post-hardcore zenekar a Pianos Become The Teeth közös kiadványa.



Ajánló


Oldalak,zenekarok, blogok és egyéb elérhetőségek a Stereo Vs. Mono ajánlásával, mert van egy pár jó oldal ahonnan sok jó dolgot letölthetsz és olvashatsz.

2013. január 6., vasárnap

Lemezkritika: WOK – Rice Of The Sumo Fighters!


Lemezkritika: WOK – Rice Of The Sumo Fighters!

Egy párszóban jellemezzük és bemutatjuk a győri pop punk/post-rock zenekar a WOK, tavaly októberében megjelent „Rice Of The Sumo Fighters” bemutatkozó albumát.


„Ezt hallgattam ma”: OUR TIME DOWN HERE – Curtain Call!


„Ezt hallgattam ma”: OUR TIME DOWN HERE – Curtain Call!

„Sziasztok! Minden zene kedvelő egy nap rengeteg zenét meghallgat, ezzel persze mi sem vagyunk másképp, hol a legújabb kiadványokat, új bandáktól, hol a klasszikus régi albumokat, nótákat vesszük elő. „Ezt hallgattam ma…”, sorozatunk keretein belül, külön álló cikkeket olvashattok, olyan számokról amiket éppen kiválasztottunk és egy nap akár többször is berakjuk a lejátszóba. Az mellett, nem csak a számról kaptok információt és érdekességet, hanem magáról a bandáról is és friss híreiről is. Annyit előre elárulhatok, hogy a repertoár széleskörű lesz, hisz nem csak egy műfajba sorolt zenéket hallgatjuk mi sem, de persze megmaradunk bizonyos kereteken belül, ami a 80-as évek punk, hardcore, valamint elcsíphettek még metalcore és egyéb metál műfajokból és hardcore ág széles választékaiból leírásokat, hazai és külföldi bandáktól egyaránt. További jó olvasást kívánok!”

Ma az egyik legtöbbet hallgatott dal, az Our Time Down Here, „Curtian Call” amiről pár mondatot meg is ejtenénk.

2013. január 4., péntek

Érdekesség: Szerkeszd Te is a STEREO VS MONO-t!


Érdekesség: Szerkeszd Te is a STEREO VS MONO-t!


Ha követed az oldal eseményeit vagy, hogy ha olvasgatod Facebook oldalunkat, láthatod, hogy a Stereo Vs. Mono, foglalkozik lemezkritikákkal, videó bemutatóval, aktuális hírekkel, egyaránt a magyar és külföldi underground világban ismert, vagy épp ismeretlen zenekarokkal és ezeket kisebb szerkesztői rálátással próbálja megosztani veletek. Persze, nem állunk meg folytatjuk tovább és több fele próbáljuk orientálni az oldalt, amik koncertbeszámolók és egyéb érdekességek lesznek majd.

2013. január 3., csütörtök

„Pincétől a padlásig”: Egy RISE AGAINST történet!


„Pincétől a padlásig”: Egy RISE AGAINST történet!

Sziasztok! Új rovatot indít oldalunk, „Pincétől a padlásig” címmel, amin keresztül bemutatásra kerülnek olyan zenekarok akik „garázs zenekarból” mára nagykiadósok, avagy népszerű bandák lettek.
Az, hogy egy zenekar a vártnál magasabb szinten teljesít és elérnek egy olyan népszerűséget, amiből underground bandából, mainstream banda lesz megosztja a véleményt, hisz előfordulhat, hogy már nem maradtak benne abban a stílusban, amiben olya sokan az underground berkekben megismerték őket és szerették. Valaki az ilyes zenekarokat teljes mértékben támadja és elítéli, valaki pedig ugyan úgy hallgatja tovább kiadványaikat még annak ellenére is, hogy stílusában és egyéb jegyeiben megváltozott egy banda. Hisz egy zenekar életében előfordulhatnak a nagy változások, amikor nem szeretnének belefásulni egyfajta közegbe, amikor mint zenészek gondolják úgy, Ők többre képesek és nagyvalószínűséggel kifinomultabb hangzást visznek be zenéjükbe és ez merőben a zenekaron csapódik le, vagy épp kapnak egy nagyobb kiadótól egy kihagyhatatlan lemezszerződést. Ezek, azok a dolgok amiért szerethetünk, vagy utálhatunk egy zenekart.
„Régebben egy füstös kocsmában üvöltöztük egy zenekar szövegeit, most meg tini lányok üvöltözik ugyan azokat egy „burzsuj” fesztiválon. Hogyan lehet ez? És mi történ?”  Előfordulhat, hogy történt az emberrel ilyen és felmerült benne ilyen kérdés, következő rovat sorozatunkban igyekszünk az előzőekben említett ilyen zenekarokat bemutatni és rövid cikk formájában élet útjukat, kiadványaikat, kiadójukat, tagcseréket és ehhez hasonló dolgokat leírni róluk és a többi már csak rajtatok múlik, hogy megszeretitek, vagy épp újra megszeretitek, vagy épp ez miatt megutáljátok ezt a fajta élet utat és bizonyos zenekart.
 „Pincétől a padlásig” rovatunk első alanya a chicago-i zenekar a Rise Against lesz, akik bőséges és tartalmas 14 évet tudhatnak maguk mögött.

Hírek/Érdekességek: AGENT ATTITUDE, új lemez, turné 2013-ban!





Már december végén, körül belül karácsony tájékán látott napvilágot, hogy a svéd hardcore punk zenekar az Agent Attitude új kiadvánnyal jelentkezik 2013-ban, valamint három fontos turnét is megejtenek még ebben az évben.

Friss: Megjelent a MAKESHIF PROMISE, hanganyaga a Stay Cold!




A 2012-es év utolsó napján megjelent a veszprémi pop punk/melodic hardcore zenekar a Makeshift Promise lemeze első körben digitális formában az anyag pedig a „Stay Cold” nevet kapta és teljesen D.I.Y.-ban jelent meg.