2013. január 24., csütörtök

WOK interjú!


 Pár hete megkritizáltuk a Wok, „Rice Of The Sumo Fighters” kislemezét, most meg fel keresetük Őket pofátlanul, hogy interjút készítsünk velük. A srácok jó fejek voltak és válaszoltak, egy-két általunk feltett rutin kérdésre, amiből sok dolgot megtudtok a győri rock/punk trió létéről és közel jövőbeni terveiről!

A kérdéseket Dani tette fel, amire RP, Tomi, Páki válaszolt is. Ezeket olvashatjátok a következőkben.







Mutassátok be a zenekart kérlek. Mikor alakult a banda?  Ki, milyen pozíciót tölt be a zenekarba?
-          Hárman vagyunk, Pető Árpád (RP) énekes basszusgitáros, Nyári Tamás (Tomi) énekes gitáros és én Parányi Ákos (Páki) Dobos.       /Páki/

Honnan jött a név választás? Miért Wok lett a zenekar neve?
Azért  jött a névválasztás, mert minden zenekarnak kell név:D AWok-ra azért esett a választásunk hosszas tanakodás után, mert ilyen nevű zenekarral nem találkoztunk sehol, meg így utólag bele lehet magyarázni ilyen dolgokat, hogy keverjük a stílusokat a Wok-ba mint a kínai tagok a zöldséget…:D.       /Tomi/

Hogyan és milyen úton verbuválódott össze a zenekar? Régóta ismeritek egymást?
Mondhatni elég régóta. Tamás és én már általános iskola elején megismerkedtünk egymással, és jó barátságot ápolunk már felső tagozat óta:) Zenei szárnybontogatásaink is együtt kezdődtek, és Pákit pont ez alatt az időszak alatt ismertük meg. Vele egyszerűen egy garázsba kerültünk. A garázsban párszor dzsemeltünk Pákival, és Tamás néha énekelgetett a zenekaruk próbáin. Pár próbálkozással később Pákival és Csabával egy zenekarban találtam magam. Ebből a zenekarból miután mindenki kiszállt, elkezdtünk együtt játszogatni. Később Tamásnak is megjött a kedve hogy csatlakozzon, az akkori zenekara neki is éppen a végét járta. Később Csabi elég sűrű programjai (utazgatós meló,sport,barátnő,stb..) mellett sajnos nem tudott annyi időt kint lenni mint amennyit mi.       /RP/

Milyen formációkban nyomultatok előtte? Amiről én tudok az a El PolloLoco és az EmptyGraves.
Ez  így igaz, de ezek előtt Árpival volt egy SomethingStrange nevű zenekar, ami elég meghatározó volt, és utána jöttek ezek a zenekarok, amik szintén jók voltak tapasztalat szerzés, meg zúzás céljábólJ.       /Tomi/

Mivel foglalkoztok a privát életben? Tanultok? Egyéb munka? Vagy csak a zene?
Tomi tetovál Győrben egy Stúdióban, Árpi egy cégnél dolgozik ahol gyárépületeket modelleznek én meg gépészmérnökként dolgozom az autóiparban és egyetemre járok.       /Páki/

Milyen zenei stílusba, valamint műfajba sorolható be Wok? Engem sokan bántanak azértmert, általában rossz bandákkal példálózom, vagy épp rossz műfajba sorolom be az egyes zenekarokat. Számomra a Wok esetében a 70-es évek The Clash, Ramones punk zenekarok jutnak először eszembe, ami megvan spékelve egy kicsit a kaliforniai pop punkkal, de ez legyen az én rálátásom persze. Nektek mi a véleményetek erről? Szerintetek fontos, ha egy zenekar konkrét stílus irányzatba sorolja magát?

Alapvetően nem határoztuk el hogy mi lesz a zenekar stílusa, ebből adódik hogy képlékeny lehet az idő múltával. Nagyjából a rock műfaján belül mozgunk, de bármilyen ötletet ami beillik a számba és nem bontja meg az egységet, bátran beépítjük.       /RP/

 Zenekarok, akik titeket inspiráltak az eddigiekben és aminek hatásai megvannak a Wok-ban is?
Engem személy szerint leginkább az AFI és az Amber Pacific inspirált, szövegírásban, és éneklésben egyaránt.       /Tomi/

Konkrétan nem akarjuk hasonlítani magunkat zenekarokhoz, ezt majd mások úgyis megteszik. De nyílván akaratlanul is nyoma van a zenénkben az általunk hallgatott zenéknek, így azokat a zenéket amiket szeretünk leírhatjuk, és mindenki eldöntheti, hogy szerinte melyik érezhető ki a hanganyagból.
SocialDistortion, Papa Roach, Marcus Miller,Level  42, Hank Williams III, Bowlingforsoup.       /RP/
Nálam például a Nirvana, Skindred, TUI, Maximum The Hormone és a One Ok Rock a favorit.
WOK-ra biztosan hatással vannak az általunk hallgatott zenekarok, de saját zenénket csináljuk, ha valamire hasonlít az már a véletlen szüleménye.      /Páki/

Kiknek szánjátok a dalokat? Ki a konkrét célközönség?
-          Azoknak akik szeretik a zenét :D
Célközönség nincs, mi csak zenélünk… /Páki/

Elkészítettétek első hanganyagotokat egy kis lemez formájában. Mit kell róla tudni? Hol és mikor vettétek fel? Milyenek voltak a körülmények?
Az első hanganyagunk négy nótát tartalmaz. Rögzítésére a No Silence stúdióban, 2012 augusztusában került sor. A stúdió Gyulán van, tehát elég sokat utaztunk. Meglepően jó szállásunk volt, egy komplett családi házat kaptunk. A stúdiós arc: Simon István nagyon lelkiismeretes és segítőkész volt, megosztotta velünk ha tetszett nem tetszett neki valami, tulajdonképpen a zenekar „tagjává” vált arra a pár napra amíg rögzítettük az anyagot.Első nap a dob felvétele és editálása folyt. Második nap a basszus és a gitár, harmadik nap a maradék gitártémák és az ének következett. Utolsó nap még mielőtt haza indultunk, megadtuk az instrukciókat hogy nagyjából merre milyen hangzást szeretnénk.
A felvételek közt volt időnk megnézni a várost és Simi családja is nagyon kedves volt. Egyszóval ez egyben egy remek vakáció is volt.       /RP/

Ha jól tudom a szövegeitek is legalább annyira változatosak mint a zenétek. Miről szólnak a dalok?Mit lehet róluk tudni, így nagyvonalakban? Ki írja a szövegeket a bandában?
A számokat az elején Árpi írta, és ahogy később csatlakoztam a zenekarhoz, én is részt vettem benne. Az  új számokat együtt írjuk már leginkább, vagy épp aki a számot írta.
A számok szövegileg is elégé eltérőek. Az Epilogue a mai fiatalok és köztünk lévő generációs szakadékot mutatja be, illetve hibáit, amik nekünk még nem voltak meg, és nagyon kevés a korkülönbség köztünk.
A Digital Mind arról szól, hogy ez a világ egyre inkább elgépiesedik, és elvesznek az igazi értékek körülöttünk, illetve a  mesterséges intelligencia közeledtéről…ilyesmik.
A Highway Boy egy egyszerű szám, a szabadságérzésről szól, és arról hogy ne adjuk fel álmainkat.
A OneReason a kábítószerezés és alkoholfogyasztás/dohányzás ellen/ról szól, amit mindenki értelmezzen ahogy szeretné.       /Tomi/

 A kislemez után következett egy videó, amit a „Digital Mind” dalotokból készült. Milyen volt a videó felvételének körülménye? Milyen volt a forgatás? Ki csinálta a videót?
A videót Szalai András készítette volt osztálytársamJ. A helyszín és az ötlet a miénk voltak, egy padláson forgattuk a zenélős részeket, a többit pedig az utcán.A klipben ismerőseink/barátaink szerepelnek. A forgatás két nap alatt zajlott, és nagyon jól éreztük magunkat.       /Tomi/

Kis lemez után, következni szokott egy nagy lemez. Ti, hogy vagytok ezzel? Lesz Wok nagylemez? Ha lesz akkor mikor? Mit lehet róla tudni? Hol állnak a munkálatok?
Hát ez még kérdéses, még mi sem tudjuk, gondolkodunk rajta, hogy mi legyen. Mi először egy újabb négyszámos kislemezt vettünk volna fel, de bárhogy nézzük, lenne annyi jó ötlet, hogy kiadjon egy nagylemezt. Még gondolkodunk rajta. Négy szám már nagyjából készen van, de még faragunk rajta. Az érdekes, hogy a következő felvételen lesz egy magyar szám is :)   De mielőtt újra egy elektromos albumot vennénk fel elmegyünk néhány számot feljátszani akusztikusan. Lesz közte új és régi szám is.       /Páki/

Új klip, van tervben?
Igen van és hamarosan el is kezdjük a felvételeket. A füldugo.hu kiírt egy klipversenyt. Hát nem mi gyűjtögettük össze a legtöbb szavazatot, de  annyira tetszett a zsűrinek a zenének  (OneReason)  , hogy különdíjként kaptunk egy klipet, tehát kisorsoltak váratlanul egy újabb fődíjat :D Rettentően boldogok voltunk.  Februárban kezdjük a felvételeket.       /Páki/

Koncertek lehetőségek vannak? Hol szokott fellépni a zenekar általában? Külföldi fellépések vannak tervben, esetleg turné?
Koncertlehetőségek után még keresgélünk, főleg itt Győrben, de úgy néz ki koncertezünk majd Svájcban, illetve Magyarországon is szeretnék bejárni minden nagyobb/ismertebb klubot, illetve fesztiválokat!
       /Tomi/

Hol látunk Titeket legközelebb fellépni?
Svájcban :D/Páki/, LÉPCSŐN/RP/, Baross úton?:D/Tomi/

És így a végére. Mik a Wok idei évre kitűzött céljai?
Folyamatban van pár szám írása, azokat szeretnénk hallgatható szintre csiszolni, hogy a WOK végre a közönség előtt is megmutathassa magát. Talán még egy 4 számos produkciót rögzíteni.       /RP/



Köszönjük a válaszokat a Wok zenekarnak, úgy gondoljuk sok mindent megtudtunk felőlük. Sorban a következő tenni való a részünkről és persze részetekről, hogy hallgassátok sokat a Wok kiadott ep-jét, valamint nézzétek meg „Digital Mind”-ból készítette videójukat és várjuk a következő kiadványt és az új klipet, meg járjatok el sokat a Wok koncertjeire.





                                                                                                                                                                      

                                                                                                                                                                          






                                                                                                                                  készítette: d.antiscoial

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése