2012. november 9., péntek

A WILHELM SCREAM: Új szám, az újonnan megjelenő albumról + bio!


A WILHELM SCREAM: Új szám, az újonnan megjelenő albumról + bio!


Nyilvánosságra hozta, jövő tavasszal megjelenő új albumáról „Boat Builders” c. számát a Wilhelm Scream melodic hardcore punk zenekar, adta hírül kiadójuk az, No Idea Records.
Egy pár mondatot a zenekarról, aki esetlegesen nem ismerné őket.
1993-ban a dobos, Trevor Reilly és gitáros John Carvalho és a basszusgitáros Jonathan Teves zenekar alapítottak Adam’s Crack néven, Massachuessets állam, New Bedford városában. Ezzel a formációval addig sikerült eljutni, hogy kiadtak egy demó kazettát, de egy évvel később 1994-ben Carvalho és Reilly belekezdett egy új formációba és ekkor csapódott hozzájuk Nuno Pereira énekes. Ez a formáció több névváltoztatáson is átesett, futottak Koen, majd Smacikin’ Isaiah néven.  A zenekar több évig a Smackin’ Isaiah néven futott és még ezzel felállással három albumot adtak ki a „6:6:6”-ot a „The Way To A Girl’s Heart Is Through Her Boyfirend’s Stomach” valamint a „Benefist Of Thinking Out Loud”-ot, amiket a Tank Records adott ki amit már A Wilhelm Scream jegyez magáénak, olyannyira hogy a „The Way To A Girl’s Heart Is Through Her Boyfriend’s Stomach”-et, 2003-ban a All About Records, valamint a „Benefist Of Thinking Out Loud” albumot a Jump Start Records újra kiadta akkor már AWS néven. A zenekar egy-két tagcserén átesve 2002-től már hivatalosan is a Wilhelm Scream néven játszott és 2004-ben kiadták „Mute Print” névre keresztelt anyagukat, amit a Nitro Records adott ki ezzel is elszakadva az egy picit a múlttól. Az hozzá kell tenni, hogy stílusában a zenekar nem nagyon változott, tagcserék, névválzotatások ellenére a zene marad a pörgős, melodikus hardcore punk, néhol skate punk-al színesítve. A Nitro Records kiadásában a „Mute Print” után még két anyag jelent meg a „Ruiner” 2005-ben, valamint a „Career Suicide” 2007-ben, ami jelenleg a banda utolsó teljes albuma. 2007 óta csak egy EP-jük jelent meg 2009-ben, ami a zenekar nevét, azaz a „A Wilhelm Scream” nevet kapta és a Paper + Plastic dobott ki, aminek alapítója Vinnie Fiorello az amerikai ska-punk banda a Less Than Jake, dobosa.
És a zenekarról röviden tömören ennyi és akkor lássuk hol tart a zenekar jelenleg 2012-ben.

Mint már említettem, nem jelentkezett hanganyaggal az AWS 2009 óta, de most itt a frisshír miszerint 2013-ra a zenekar kidob egy új lemez és valószínű, hogy ezt A No Idea Records fogja majd terjeszteni és már mindenki alig várja. De ameddig várjuk a lemezt, kaptunk egy kis ízelítőt a zenekartól, amit kiadójuk oldalán is lehet olvasni, ez az ízelítő pedig a „Boat Buliders” nóta, amit hamar fel is töltöttek a legnagyobb videó megosztó portálra, valamint ha ez nem elég akkor letöltheted némi kézpénz ellenében az iTunes-ról.
Szóval, „Boat Buliders” az új albumról ami, jövő tavasszal lesz kapható, de addig is hallgassatok bele ebbe a csodás, A Wilhelm Scream dalba:


alapforrás: Wikipédia, No Idea Records
                                                                                                                      Készítette: D.antisocial


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése