2012. november 11., vasárnap

STRIFE: 12 év után, megjött az új album!





STRIFE:  12 év után, megjött az új album!


November  6.-án megjelent az amerikai hardcore nagyágyú a Strife új lemeze, ami a „Wintess A Rebirth” névre hallgat és amit Amerikában a 6131 Records, Európában a Holy Roar Records, Ausztráliában a Dogfight Records, valamint Dél-Amerikában a Caustic Records dobott ki, adta hírül a zenekar, valamint a 6131 Records.
Rég nem hallottunk már a zenekarról,  2001 után adtak ki utoljára lemez mégpedig a „Angermeanst”, amit még akkor a Victory Records adott ki, és 2006-ban egy újra kevert verzióban ellehetett megint érni a lemezt amit szintén a Victory Records adott ki.
Aki esetleg nem ismerné a bandát egy pár mondatot had említsek róluk. A zenekar 1991-ben alakult Los Angelesben és zeneileg, szikla kemény hardcore/metal, világ jellemezte őket, szöveg világában pedig inspirációt adtak a pozitívgondolkodásra, valamint erős hangsúlyt fektettek a stragiht edge mozgalomra is. Első LP-jük a „One Truth”, 1994-ben jelent meg a Victory Records kiadásában. A lemez olyan jól sikerült, hogy akkor és azóta, nem csak kiadójuknál, de az amerikai hardcore színtéren a nagy nevek közé lehet sorolni a Strife-t. Az első teljes albumukat az „In This Defiance”-t, 1997-ben adta ki szintén a Victory és ez már igazán hozta a straight edge-hardcore, valamint a Strife igazi hangzásait. A lemezen nem kisebb nevek működtek közre mint Chino Moreno (Defotones), Dino Cazares (Fear Factory), valamint Igor Cavalera a Sepulturából. Két évvel később egy újabb albumot hozta ki ez pedig a „Truth Through Defiacne” nevet kapta, újfent a Victory kiadásában került forgalomba, amit már nagyon nem is kell említeni, hisz a Strife jó szolgálója volt a Victory Records-nak, a zenekar 12 évig szolgálta a kiadót. A „Truth Throungh Defiance” kiadása után a zenekar egy kis időre, két évre abbahagyta a zenélést, közlésük szerint, már más volt a zenei elképzelés köztük, valamint a kimerültség volt a másik indok. 2001-es újra alakulásuk után megjelentették a „Angermeans” albumot, amint már sokak szerint látszott  stílusban a különbség, távol álltak már ezzel az albummal a straight edge-hardcore vonaltól, de ezzel mit sem törődvén a zenekar újult erővel készen állt újra turnézni és fellépni. Amint már említettem, hogy a Strife nem jelentkezett új hanganyaggal, hanem 2006-ban újra piacra dobták három már meglévő, teljes albumukat.

Az új album:
Na de eljött az idő, hogy új albummal jelentkezzenek, már biztos sokan is várták és amire 12 évet kellett várni, az most itt van, megjelent a 6131 Records kiadásában a „Witness A Rebirth”, amin tizenkét ütős Strife nóta szerepel. A producer szerepet, Nick Jett (Terror, Rotting Out, Backtrack) valamint a Sepultura alapító Igor Cavalera voltak. Nem kisebb nevek működtek még egyes számokban közre mint Billy Graziadei (Biohazard) a „Never Look Back” dalban, Scott Vogel (Terror) pedig a „Look Away” nótában vendégénekeltek és persze még hab a tortán, hogy Marc Rizzo (Soulfly) egy nagyon nagy szólót követ el az, „In This Defiance” számban. Az albumon, az első számként szerepel a  Torn Apart” nóta, amiből tavasszal a zenekar egy klipet is készített egy kis ízelítőt adva, arról hogy milyen is lesz az új album, íme tessék, mindenki figyelmébe ajánlom, ahogy a számot úgy az új albumot is.











                                                                                                                               készítette:D.antisocial

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése